INFO

A SELYEM TÖRTÉNETE ÉS ELŐÁLLÍTÁSA

A SELYEM TÖRTÉNETE ÉS ELŐÁLLÍTÁSA | SilkFactory - handmade in Croatia

Selyem, vékony természetes fehérjeszál, amelyet egyes pillangók (selyemhernyók) hernyói állítanak elő a gubó építése során, a lárva fejlődési szakaszából a bábállapotba való átmenetkor, és a pillangóvá válás előtt. A gubó fonalának kitekerésével nyerik, és egy természetes szálas szál, azaz egy nagy hosszúságú (több száz méteres) szál keletkezik. A legfontosabb és legjobb minőségű selyem a selyemalma, amely az egyetlen selyem, amelyet a selyem előállítása érdekében termesztenek.

Selyem előállítása

A selyemhernyó termesztésének és a selyemszálak gubókból való kiválogatásának évezredes művészete a mai napig fennmaradt, és a selymet még mindig szinte változatlan módon szerzik be. A megtermékenyített selyemhernyótojásokat inkubátorokba helyezik, 2-3 nap múlva kis hernyók (kb. 2 mm hosszúak) kelnek ki belőlük, és azonnal friss eperfa levelekkel táplálkoznak. Nagyon falánkak, rengeteg levelet esznek, és 30-35 nap alatt 80-90 mm hosszúra nőnek. Amikor a hernyó eléri a teljes növekedést, a fején lévő két nyílásból egy fehérjébe (szericin) csomagolt kettős fonalat (fibroinszálat) kezd el kiválasztani. A fej megfelelő nyolcszög alakú mozgatásával a hernyó körbetekeri magát ezen a szálon, és gubót alkot. A szericin, amely a selyemtömeg mintegy 25%-át teszi ki, ragasztóanyagként működik, és két szál fibroint egyetlen szilárd fonallá köt össze, amely a levegőn megkeményedik. Ez egy tömör gubót hoz létre, amelyben a hernyó 14 napon belül pillangóvá alakul át. A természetes életciklusban a kifejlődött lepke kibújik a gubóból, és a szaporodási ciklus újrakezdődik, míg a tenyésztés során a lepkéket elpusztítják, hogy ne pusztítsák el a selyemszálat, amikor kibújnak. A feldolgozás kezdetén a gubókat meleg vízben megpuhítják, és először leválasztják a külső, gyengébb minőségű réteget, amelyben a selyemszálak összegubancolódtak. Ebből a részből, valamint a belsejéhez legközelebb eső részből rövid szőrös selyemszálakat, a mancsot, a virágot és a hordót nyerik. Ezeket a szálakat a textilfeldolgozásban azonos nevű fonalak, valamint nyári öltönyök és jelmezek szövetének előállítására használják, amelyek természetes megjelenésükkel jellemezhetőek. A tekercs külső rétegének eltávolítása után egy pálcával vagy forgó kefével történő kopogtatással megtaláljuk a fonal elejét, és elkezdjük a tekercselést, öt-tíz tekercsből álló fonalakat kombinálva, a selyemfonal kívánt finomságától és a további feldolgozástól függően, amelyre azt szánjuk. Ilyen feltekercseléssel 900-1000 m hosszú folyamatos selyemszálat lehet kapni. A benne lévő szericin miatt az ilyen selyemszál feltűnésmentes megjelenésű, zöldessárga színű és viszonylag érdes tapintású, ezért nyers selyemnek vagy greznek nevezik. Az ilyen selyemből több szál is kikészíthető későbbi eljárásokban, különböző számú fordulatszámmal, így kész selyemfonalakat, tramin, organcin és grenadin fonalakat kapunk, amelyekből általában minőségi selyemszöveteket, ritkábban kötöttárut készítenek. Ahhoz, hogy a selyemszálak és a selyemruházat nagyra becsült esztétikai tulajdonságait, azaz a selyemszálak simaságát, finomságát, nemes fényét és mindenekelőtt kellemes tapintását és érintését végre elérjük, a selyemszálakból el kell távolítani a szericint, amit a degummálással érünk el. Ez a nyers selyem (általában szövetek formájában) kezelése enyhén megemelt hőmérsékletű szappanoldatban, amelyben a szericin oldódik, és amelyet részben vagy teljesen eltávolítanak, a selyem szükségletétől és céljától függően. A zsírtalanítás mértékétől függően többféle selyem létezik: kvite-nak nevezik azt a selymet, amelynek zsírtalanítása során az összes szericint eltávolították (a feldolgozás során 25-30%-os tömegveszteség), suple-nek nevezik azt a selymet, amelynek zsírtalanítása során a tömeg kb. 12%-át távolították el (a teljes szericinmennyiség közel felét) , az ekri nevű selyem esetében pedig a szericinnek csak egy kis részét távolították el. A degumírozott selyemből készült nagyon könnyű szöveteket néha nehezebbé kell tenni (matlasz, brokát), hogy a lehető legjobb esést érjék el, amit például foszfátalapú termékekkel vagy tanninokkal tesznek, néha a degumírozás előtti súlyig.

A legjobb minőségű selymet előállító selyemhernyókon kívül mintegy nyolcvan olyan lepkefaj létezik, amelyek hernyói selyemfonalból álló gubókat hoznak létre, és amelyek szabadon élnek a természetben (Kína, India, Japán és Afrika egyes részeinek erdőterületei). Ezeknek a hernyóknak a gubói általában sokkal nagyobbak, és a szétválasztás sem könnyebb, de a nyert selyem nem olyan jó minőségű, mint a selyemhernyók selyme, így az ilyen szálakból készült termékek olcsóbbak. A természetben szabadon élő selymekből gyűjtött gubókból nyert selyemszálak e csoportjára a vadselyem általános elnevezést használják, és a leghíresebbek közülük a következők: tusah, erija, anafe, kurivata, fagara és mások.

A selyem története

A selyem hazája Kína, ahol már öt évezrede termesztik az eperfa selymet, és a selyem előállításának művészetét a császári udvarokban fejlesztették ki és ápolták, és szigorúan titokban tartották, ezért Kína több mint két évezreden át monopóliummal rendelkezett a selyemgyártás terén. Innen az egész világon kereskedtek vele (ismert a Selyemút, a szárazföldi közlekedési útvonal, amelyen keresztül Európába érkezett), és a selyem kifejezés lett az exkluzív és drága anyag, amelybe császárok, királyok és nemesek öltöztek. Kr. e. 300 körül azonban. Kr. az eperfa selyemhernyó i. e. 200 körül érkezett Japánba. Kr. Koreába, majd onnan Indiába és Perzsiába. A történelmi források szerint 552-ben selyemhernyótojásokat és eperfa magvakat csempésztek Európába (Bizáncba), és Bizánc hamarosan a selyemtermelés európai központjává vált, és ezt a monopóliumot VII. a XI. Perzsia meghódítása után azonban a VII. században a selyemtermesztés művészete átkerült Szicíliába és Spanyolországba, és innen terjedt el fokozatosan Európa belsejében. Horvátország egyes részein, például Dubrovnik hátországában, Krk, Cres, Pag és Rab szigeteken a középkorban és a 19. században selymet gyártottak. században, Mária Terézia császárnő ösztönzésére, különösen Horvátország északnyugati részén és Szlavóniában terjedt el, de az eperfa selymet sújtó pestisjárvány miatt a selyemtermelés ezeken a területeken egy idő után megszűnt.

https://www.enciklopedija.hr/natuknica.aspx?id=59076